Emlékszem, ahogy mentem előre és néztem azokat az embereket és suhanások és visszanéztek rám csontvázak...
Annyit építettem ugyanazt a semmit.
Le kell csupaszítani.
A csontig, az izomig, addig az idegsejtig aminek az axonján végigfut a dopamin amikor eszembe jut.
Ahogy veszekszem az Istennel.
Ha nem kell senkinek, hát az ördög vesz meg?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése